A vadászat- az ember legelső és legrégibb foglalkozása- ősibb magánál az embernél.
A történet évezredekkel ez előtt kezdődött, amikor az ember élelemhez való jutásának
egyetlen feltétele a vadászat, halászat, gyűjtögetés volt.
A Földön ma is élnek emberek így, az Amazonasz mentén az indiánok vagy északon
például az eszkimók.
A népesség gyarapodása szükségessé tette az állattartás, növénytermesztés gyakorlatának
kialakulását és így a vadászat fontossága háttérbe szoru1t.
A vadászat szenvedélye ma is sok emberre jellemző, őseinktől öröklött tulajdonság.
"Vadat űzni feljövének
Hős fiai szép Enéhnek..."
Arany János múltat idéző sorai a magyar ősi időkbe vezetnek, s arról tanúskodnak,
hogy a vadászat már a magyarság eredetmondájában is jelen van. Ahogy a csodaszarvast
üldözik a könnyű vadra fegyverkezett leventék, kietlen pusztán, sűrű vadonokban,
sós tenger partján.
Népünk mint keleti vadászó lovas nomád nép természetes vadászösztönét, szenvedélyét
a honfoglalás után is megőrizte. Hazánk természetes vadbősége is éltetője volt
a vadászatnak, amely nagy szerepet játszott élelemszerzésként és fejedelmi-főúri
szórakozásként is.
A vadászat egész történelmünket végig kíséri, mindig hű kifejezője a társadalmi
viszonyoknak.
Egykori utazók írásai hangosak a magyar vadászparadicsom dicséretétől. Erdőségeinkben
a rengeteg vad között még az őstulok és a bölény is megtalálható volt.
Összes vadfajunk közül, országunk legbecsesebb vadja, a gímszarvas volt és maradt
mind a mai napig.
A vadászat eszközeinek finomodásával, dorongtól a gyorsan ölő fegyverekig, kialakultak
annak szép szokásai, hagyományai, etikája, sportszabályai. Hasznos kikapcsolódást
jelentő gyakorlatának évszakok, tájak, vidékek és vadfajok szerinti színes változatosságával,
ízeivel, ezek gazdagságával kevés más sportág versenyezhet. Nagy előnye, hogy
az embert a szabad természetbe viszi vissza. Hasonlóan a horgászathoz és a természetjáráshoz.
A természet nyugalmának, csendjének, kiapadhatatlan szépségeinek élvezete, örökké
új meglepetéseket tartogató titkainak fürkészése ilyen irányú ismereteink bővülésén,
tudásunk gyarapodásán át teszi igazán széppé, teljessé és megunhatatlanná a
vadászat hangulatát.
A természetszeretettel párosult vadászat a jellem, az önuralom edzését, fejlesztését
is szolgálja.
Modern fegyverével a vadász nagy fölénybe került a vaddal szemben.
A zsákmányolás diadalérzete mellett, a vadászélmény szenvedélyének öröme kapott
nagyobb jelentőséget.
Az ókori görögöktől és rómaiaktól származtatható szó a "trófea", más
szóval nem helyettesíthető, százezer évek ködös messzeségébe nyúló fogalom,
így ma már főként emlékjel, emlékeztető arra az élményre, amely megszerzésével
járt. Ma az igazvadász vadászélménye becses jelképét, a trófeát, minden értéknél
többre becsüli.
A vadászat fénykorát, jelentősségének, hatalmának teljét a középkorban élte,
amikor is a felső társadalmi réteg teljesen ennek a szenvedélyének hódolt. Páratlanul
erős agancsokból álló gyűjtemények keletkeztek Európában. Fejedelmi ajándékként
fejedelmek ajándékozták egymásnak pompásabbnál pompásabb gím és egyéb nagy vad
trófeáikat.
Kiállításokat szerveztek, és kezdetben szemrevételezéssel bírálták, rangsorolták,
díjazták őket.,
Tulajdonosuk, birtokosuk nagy hírnévre tett szert. Ezeknek a gím trófeáknak
legkiválóbbjai feltehetően Magyarországról származtak.
E bevezető gondolatok után kanyarodjunk a mai nap nagyjelentőségű rendezvénye
felé.
Mint korábban említettem már Magyarország vadjai közül az emberek szívéhez legközelebb
a gímszarvas áll. Méltán lett jelképe országunknak, és lett különös jelentősége
annak a ténynek, hogy a 1856-ban Szálkán született Reinspach János, 1891. szeptemberében
Szálkán elejtette a világ mind a mai napig leghíresebb, az annyi nemzetközi
kiállítást megjárt és ott diadalt aratott trófeájú Gímszarvas bikáját. Első
volt, a világrekordok között. Az 1968-as Gamási világrekordig nem volt nagyobb
nála. E szarvas szobrával állít örök emléket Szálka Község Önkormányzata, a
csodálatos "szálkai bikának" és mond köszönetet településünk polgárai
nevében az elejtőnek és a közöttünk ma is itt élő leszármazottaknak. Ezzel Szálka
nevét a világ vadászattörténelmébe kitörölhetetlenül, örökre beírta. Dédunokáknak:
Orbán Ferencné /Reinspach Katalin/-nak és Pálfi Jánosné /Szautner Anná/-nak.
Ükunokáknak: Orbán László-nak aki tagja a helyi vadásztársaságnak és rendkívül
büszke származására, testvérének Orbán Zoltánnak, Reinspach Jánosnak és testvérének
Reinspach Józsefnek, Pálfi Jánosnak, és testvérének Koppendorfer Ferencné /Pálfi
Anná/-nak és az ő gyermekeinek: Kocsis Veronikának és Koppendorfer Gábornak.
Engedjék meg, hogy felidézzem az első világrekord, "a szálkai agancs"
elejtésének legendás történetét.
Szálka község vadászati jogát bevett szokás szerint a mindenkori uradalmi erdőgondnok,
Montenuovo Alfréd herceg főerdésze Mayer Károly bérelte 30,60 Ft-ért.
Az 1890-ben megtartott árverésen a helyi gazdák szövetkeztek és felverték a
bérösszeget 271,-Ft-ra. Mivel a főerdész úr 270,- Ft-nál megállt, a falu vadászati
joga az új vadásztársaságé lett.
A nagyvad elejtésére, az akkori gyakorlatnak megfelelően, az erdő szélétől körülbelül
100m-re ásott lesgödörből vadásztak, és az első évben az erdős területről kiváltó
vadból nyulakat, néhány őzet, 1-2 szarvastehenet és egy hatalmas vadkant lőttek.
A vadkan még sebzetten visszaszökött az uradalmi erdőbe, ahonnan engedély nélkül
húzták ki. A főerdész ezért a vadkan elejtőjét, Willi Ádámot beperelte. A bíróság
az alperest nagyobb összegre büntette, és e-miatt az eset miatt kitört a vadásztársaság
tagjai és Mayer Károly között az ellenségeskedés.
A következő év nyarán a szálkai erdőben találtak egy nehéz 6,5 kg súlyú agancsszárat.
Ez előfutára a várható nagy eseménynek.
1891. szeptemberében Reinspach János vadász egész éjjel az uradalmi erdőhöz
közel ásott lesgödrében ült és várt.
Ma a helyi vadászok 92-es tetőnek nevezik ezt a területet és a közelmúltban
került Zsók Csaba tulajdonába. Statisztika szerint ez a helyi vadásztársaság
ma is leggyakrabban vadászott területe.
De térjünk vissza a történetünkhöz!
Kora hajnalban néhány tehén társaságában két bika váltott ki és közeledett Reinspach
úr felé. A közelebb álló nagyobb bikát megcélozta, és lőtt. 16-os kaliberű sörétes
fegyvert használt, gömbölyű ólom golyóval. A vad tűzben rogyott. A lövés nyakát
érte.
A hatalmas bikát lovas kocsival behozták a faluba és természetesen nagy lett
a hírverés körülötte.
Eljutott a hír az erdőgondnok úrhoz is, aki cselhez folyamodott a káprázatosan
nagy trófea megszerzése érdekében, mivel a korábban elmondottak miatt haragban
volt a helyi vadászbérlőkkel. Gungl Jakab gazda segítségével sikerült is 15
Ft-ért megvásárolnia az agancsot.
A páratlan 22-es agancs súlya ekkor kis koponyával mérve: 13,65 kg-ot nyomott.
Máyer Károly tulajdonában 1896-ig volt, ezt követően Montenouvo hercegnek ajándékozta,
mint a szálkai erdőben orvvadász által elejtett bika trófeája.
E miatt a hazugság miatt sokáig Montenouvo bikájaként emlegették.
Az 1910 évi bécsi első nemzetközi kiállításon rekorddá nyilvánították. Berlinben
1937-ben szabálytalanul szorították a második helyre. Ez a 37-es trófea volt
az, amelyet tulajdonosa nem engedett leszerelni fából faragott szarvas fejéről
és ezért más pontozási rendszerben lehetett csak elbírálni. Tulajdonképpen itt
lett világrekord a "Szálkai bika".
A mai nemzetközi pontozási rendszerben: 243,90 pontot kapott.
A nemzetközi trófea bírálat szabálya szerint, ha egy trófeának valamelyik mérete
bármely okból fel nem vehető, azt elbírálni nem lehet.
Az orvvadászattal kapcsolatos mondákat kivizsgálni szálkára látogató bizottság,
miután a tanukat meghallgatva meggyőződött az igazságról, még az elejtővel is
találkozhatott. Reinspach János 1931-ben halt meg itthon, a régi halottas ház
közelében lett eltemetve a szálkai temetőben.
Megváltoztatták a nyilvántartásokat és Reinspach János által elejtett bika trófeájaként
szerepelt a továbbiakban mindenütt.
Két nap múlva lesz 95 éve annak, hogy a helyi sajtóban a "Tolna Vármegye
és a Közérdek" újságban megjelent, és tudatta: Tolna megyében, Szálkán
lőtték a Bécsi Nemzetközi Kiállításon a trófeák versenyében a legmagasabb díjat,
első helyezést elért trófeájú gímszarvas bikát.
Ma az emlékszobor avatás napja pontosan egy időben van az 1910-es világrekorddá
nyilvánítás napjával.
Szép emlékművünk avatásán a Szekszárdi Szakszervezeti Vadásztársaság, ajándékával:
e pompás bikával tiszteleg itt, Szálkán. Köszönet barátomnak, vadásztársaságunk
vendégének, Polyák Imrének: a városföldi vadásztársaság elnökének, hogy terítékre
hozta ezt a korábban alig ismert bikát.
Úgy érzem ma ismét történelmet írtunk Szálkán! Büszkék lehetünk országunk, településünk
nevezetességére.
Tisztelet a vadnak, tisztelet a vadásznak!
Janovicz István